Gondolatok a szeretetről
Az vagyok, amivé válok? Van-e egy végső pillanat, amikor véget ér a változás? Vagy folyamatosan válok valamivé? Én válok csak valamivé vagy általam is válnak mások is valamivé? De ha ez így van és általam formálódnak, akkor az is igaz:, hogy én is formálódok általuk.
Hiszem, hogy a szeretet az a kulcs, ami ezt az örök változást a legintenzívebben átélhetővé teszi.
A szeretet ezerféle formában létezik, mindegyik más mélységgel, amely más és más dimenziókba vezet el bennünket.
A test és az ego világán túl rejtőzik egy mélyebb érzés.
Amíg az "én" (ego) határozza meg a világot, addig a kapcsolódások másféle valóságban élnek. A testi szerelem gyönyörű és szükségünk van rá, de vajon van még valami ezen túl?
Miért érezzük valaki mellett olykor, hogy a szavak feleslegessé válnak, mintha csupán egyetlen tekintet elég lenne, hogy mindent megértsünk? Miért történik meg, hogy az érzelmek olyan mély összhangra lelnek, mintha a másik pontosan ugyanazt érezné, amit mi? Az igazi kapcsolódás a szeretet ösvényein érkezik, és tanítások formájában segít bennünket.
Talán a legszebb bizonyítéka mindennek, amikor két ember mélyen megérintik egymás, de tudják és megértik azt, hogy kettőjüknek máshol más időben másfajta dolgok által kell tovább menniük. Hiába ugyanazon az úton haladnak, de térben és időben nincsenek együtt.
Ennek ellenére is képesek egymást befogadni. Képesek megélni a szeretetet a másik lényében, anélkül hogy bármit is elvárnának tőle. Nem akarják megváltoztatni a másikat, hanem csak örömöt találni a jelenben egymással. Az elfogadás maga az ajándék. Hazudnék ha azt mondanám ez könnyű. Sőt, talán az egyik legnagyobb kihívás, amit az ember megtapasztalhat. Mégis, a másik tükrében megtalálhatjuk azt, ami bennünk elveszett, vagy amire igazán vágyunk.
A tiszta szeretet nem a birtoklásról szól, hanem amikor teljes szívvel képesek vagyunk szeretni a másikat anélkül, hogy hibáztatnánk, vagy válaszokat keresnénk. Már csak a létezése is öröm számunkra. Így az ember túlszeret Önmagán.
Ez a szeretet szárnyakat ad, de nem akarja lefogni azokat. Inkább megengedi, hogy a másik szabadon szárnyaljon, miközben ott van, hogy megóvja őt, ha elbukna. Távolról, de mégis mindig ott, ahol szükség van rá. Mert a szeretet nem vár semmit cserébe, és ahogyan az élet hullámzik, úgy a fájdalmas érzések is idővel feloldódnak. Az önzetlenség és a tiszta szeretet ereje járja át mindkettőjüket.
Odett
